2016. ápr 15.

Hoppáá... mit is akartam?!?

írta: ZöldAbc
Hoppáá... mit is akartam?!?

Voltál már úgy, hogy elindultál valamiért, de mire odaértél fogalmad sem volt mit is akartál!!??feledekenyseg.jpg

Anyukám azt mondta, hogy menj vissza, és eszedbe jut majd - és igaza volt (néha azért körbe kellett vizslatnom az indulás helyét alaposan, de tényleg jó módszer).

Itt a magyarázat: a jelenséget az ajtón való áthaladás okozza, ami agyunkat az információk tárolására készteti, így azokat nehezebb előhívni.

Azzal, hogy áthaladunk egy ajtón egy másik helyiségbe, agyunk húz egy határvonalat, és azt mondja: eddig tartott ez a szoba/lakás, az itt szerzett információkat gyorsan eltároljuk, mert az új helyiségben újak érnek majd. Ezért állunk üres aggyal :) egy szobával arrébb, vagy akár az utcán, azon igyekezve, hogy felidézzük egy perccel korábbi, már elraktározott szándékunkat, gondolatunkat.

Maga a jelenség a kutatókat is élénken érdekli, ezért több vizsgálatot is végeztek teóriájuk alátámasztására. Az egyik teszt során egyetemistákat kértek meg arra, hogy memóriafeladatokat végezzenek, miközben áthaladnak ajtókon. Azok, akik átmentek egy másik szobába, jóval nagyobb arányban felejtették el a feladatot, mint azok, akik ugyanannyi távot meneteltek, csak körben sétáltak egy helyiségben.
Forrás:lemon

Szólj hozzá